Németh Péter Mikola

Enigmák

(„Parazsak / Személyes struktúra, 2021”)

Veres Ágota rejtjeles festményei elé 

Pilinszky palimszeszt(usz)

Milyen lesz az a VisszaSejtesít,

amiről csak hasonlatok beszélnek,

olyasfélék, hogy oltár, szentély,

kézfogás, visszaháramlás, ölelés;

fűben, fák alatt megterített asztal,

hol nincs első és utolsó vendég.

Végül is milyen lesz, milyen lesz

e nyitott szárnyú ikaroszi

emelkedő zuhanás, az a

VisszaHáramlás a temenosz lángoló

szívébe, közös fészkébe?

– Nem tudom, és mégis, hogyha

valamit tudok, hát ezt igen:

e forró folyosót, e nyíl egyenes labirintust,

melyben mind tömöttebb és

mind tömöttebb és egyre szabadabb

a tény, hogy repülünk.

Elgondolkozhatunk azon, hogy mi is az, ami intuitív alapokon összekapcsolhatja sorsunkat, együttérzéseinket, együtt gondolkodásunkat VERES Ágotával: PARAZSAK / SZEMÉLYES STRUKTÚRA, 2021 című kiállítása kapcsán, itt, Esztergomban, a Vár Múzeum Rondella Galériájában. Meglátásom szerint az nem lehet más, mint az a hiányérzet, világérzés, az együttérzés szümpátiájának hiánya, ami napjainkra teljesen elbizonytalanított bennünket. Önmagában, az a múlt századi felismerés, hogy már jószerével mindent lerántottunk a tények szintjére, elvesztve kozmikus képességeinket, ahol nem csupán a „Minden Egész eltörött” adys gondolata vált valósággá, hanem, a még megmaradt dirib-darabokat, a klasszikusnak vélt töredékeket is porrá zúzatta velünk a jelenkor, a 21.századi történelem.

A VALÓSÁGRÓL sokszor és sokat beszéltünk, beszélünk ugyan, ahogy Pilinszky János írja Szög és olaj című esszékötetében, már a 20. században is, a lényegét mégse voltunk, vagyunk képesek megragadni, fel- és megmutatni. De miért lett ez így? Talán azért, mert a tényeket soha sem voltunk, vagyunk képesek megkülönböztetni a valóságtól. Azt tudjuk ugyan, hogy a valóság túl van a tényeken. És hogy a tényeket életünk sodrában, végső soron el kell tudnunk juttatnunk, vezérelnünk a reáliákon át a realitások elíziumi mezejére.

Elíziumi

mezők! Miért vágyódik

oda a lélek?

(mikola: Transzcendens)

Manapság az emberek többsége a harmadik évezredre a valóságot hajlamos összetéveszteni a tényekkel, holott a kettő nem egy és ugyanaz. Sőt mi több, a tények összessége végképp nem lehet azonos a valósággal. Hiszen egész emberi kultúránk legmélyebb erőfeszítése éppen abban áll, hogy a puszta tényeket kívánja elvezérelni a realitás(ok) elíziumi mezejére.

És van itt még valami! Az ti., hogy a valóság túl van a tényeken,és hogy a tények innen vannak a valóságon, sőt mi több, a valóság olykor közelebb áll a „semmihez”, mint a valamihez. ​

Gondoljunk csak meg József Attila Reménytelenül című versének néhány sorát felidézve. Íme:

A semmi ágán ül szívem,

kis teste hangtalan vacog,

köréje gyűlnek szelíden

s nézik, nézik a csillagok.

Veres Ágota festményei láttán, első benyomásom az volt, hogy az ENIGMA (rejtély, talány, rejtvény) mint festészetelméleti fogalmat kívánatos bevezetnünk ahhoz, hogy megértsük PARAZSAK / SZEMÉLYES STRUKTÚRA, 2021 című kiállításának lelkiségét, összefüggéseit, lényegét.

Az alkotás folyamatában azt cselekedjük, mint amikor imádkozunk. Istennek fölmutatva úgy, ahogyan látjuk és birtokoljuk a világot, s várjuk, hogy e megemészthetetlen, sértő, szegletes és ellentmondásos valamit lakható, gyengéd és harmonikus egésszé változtassa át – anélkül, hogy bármit hozzátenne vagy elvenne belőle. Az imádság ott kezdődik tehát, ahol a tények véget érnek. Ahogy a művész munkája is.

„… a valóság a művészetben maga a színek érzéki hatása” – ezt egyként állította Mondrián és Malevics is (1878—1935). „Egy tárgy ábrázolása magában véve (a tárgyiság, mint az ábrázolás célja) olyasvalami, aminek nincsen köze a művészethez…” olvashatjuk a Read féle Modern Művészetek könyvében. „Maga a tárgy semmit se jelent az alkotói elme számára, a tudatos elme eszméi értéktelenek. AZ ÉRZÉS A DÖNTŐ TÉNYEZŐ. Így jut el a tárgy nélküli művészet a tárgy nélküli ábrázoláshoz. az un. SZUPREMATIZMUSHOZ, ahhoz a felismeréshez, hogy a VALÓSÁG A MŰVÉSZETBEN MAGA A SZÍNEK ÉRZÉKI HATÁSA. Ezt ismerte fel Veres Ágota is.

Ágota monokróm festményeit, a tiszta, és spirituálisan gazdag „semmi”-jeit, úgy bemutatni, mint ama Személyes struktúra parázsló elemeit, írmagjait, bizony nem is olyan egyszerű feladat. De akkor nézzük csak, hogy milyen asszociációs teret nyit egy-egy festményének címe képzeletünkben.

....

„Az igazi misztikusok valójában hyperrealisták. Nem elszakadni akarnak a valóságtól, hanem ellenkezőleg, visszatalálni annak forró magjába, centrumába. A puszta felszín szükségszerű hidegéből, megosztottságából, számkivetettségéből a VALÓSÁG oszthatatlan magjába, szívébe.” (Pilinszky: A Valóságról)

Ahogy végig pásztáztam Veres Ágota kiállított képeit, úgy vált egyre világosabbá, hogy miért is Csontváry című háromsorosomra hivatkozva kért fel arra, hogy nyissam meg itt és most, Esztergomban, a Rondella Galériában, pontosabban annak bejáratánál kiállítását, ott ahol életünkben először találkozhattunk 2019. októberében,mikor is

„A NÉGY SARKALATOS ERÉNY FRESKÓI” hívó gondolatára mutattuk be az Ekszpanzió XXXI + 3 alkalmával alkotó-társaimmal „ERÉNYEINK MAGASÁN és BŰNEINK MÉLYÉN” című kiállítás-performanszainkat. A mai napon Ágotával jelképesen és valóságosan is ott folytattuk tehát együtt gondolkodásunkat, ahol több mint másfél évvel ezelőtt a pandémia okán kénytelenek voltunk megszakítani, azzal reménységgel, hogy Csontváry hite, elköteleződése, az eljövendőre nézve mindannyiunk számára érvényes:

Csonkolt Cédrusom!

Egyetlenem! Árván!

Meglásd, erdő lesz belőled.

(mikola: Csontváry)

​